Válságmentes beruházás: épül a várdai biogázüzem

Megkezdődött a tereprendezés Várdán, az épülő biogázüzem területén. Joop Kurstjens, a BIO-E Kft. ügyvezetője elmondta: a tervek szerint az év végére elindulhat a próbaüzem, tavasszal pedig épülhet az üvegház is. A 2,5 milliárd forintos beruházás önerőből valósul meg, a válság nem befolyásolja.

Már most óriási az érdeklődés a Várdán épülő biogázüzem iránt, amely közel hatvan munkahelyet teremt a helyieknek és a környéken élőknek.

A tereprendezés a humusztalanítással kezdődött a huszonnégy hektáros területen. Mivel a traktoros nem ért oda időben. Joop Kurstjens, a BIO-E Kft. ügyvezetője maga pattant a járműre.

A Benelux államokban több hasonló üzemet működtet a cégvezető, ám Magyarországon Várdán építi az elsőt. ? A hulladékfeldolgozó az uniós normáknak megfelelő, teljesen zárt rendszerű, környezetvédelmi engedélyekkel rendelkező technológiára épül ? mondta Mark Visser ügyvezető-igazgató. ? A növényi és állati hulladékot, valamint a szennyvíziszapot baktériumokkal bontják le, majd a folyamat végén keletkező szárazanyagot a mezőgazdaság számára értékesítik. A felhasznált vizet saját szennyvíztisztító-telepükön tisztítják, és újra felhasználják, így sem szagok, sem pedig füst nem kerülhet ki a rendszerből. Ilyen minőségű technológiával még sehol az országban nem épült biogázüzem.

Az üzem azért is fontos, mert tizenöt, szaktudást nem igénylő munkahelyet teremt, az üvegházkertészet pedig további negyven képzetlen munkaerőt foglalkoztat majd. A befektetők véletlenül vetődtek el Várdára. Bár a környező falvak lakói környezetvédelmi szempontból és a kamionforgalom miatt korábban kételkedtek a beruházásban, ma már mindenki mellé állt.

- Van olyan jutai lakó, aki már most jelezte, hogy szalmát, kukoricaszárakat szállítaná az üzembe - tudtuk meg Varga András várdai polgármestertől -, és olyan vállalkozó is lakik Jutában, aki öntözővizet kap majd a létesítményből. A válság fokozta munkanélküliségben óriási lehetőséget jelent a közel hatvan munkahely. A befektető arra is ígéretet tett, hogy a Várda és Juta közötti utat kiszélesítik és felújítják.

Dátum: 2009. március 19. - Írta: Meiszterics Eszter
Cikk forrása: Sonline

Hírlevél és Sajtóanyag: 

Magyar Falu Program

Magyar Falu Program

Várda-Magyaregres összekötő út építése

Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése

Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése, Széchenyi 2020

Háziorvosi alapellátás fejlesztése Somogyjád, Várda és Alsóbogát településeken

Háziorvosi alapellátás fejlesztése Somogyjád, Várda és Alsóbogát településeken

Többfunkciós közösségi tér/szolgáltató központ létrehozása Várdán

Többfunkciós közösségi tér/szolgáltató központ létrehozása Várdán, Széchenyi 2020

Belső-Somogy értékeinek megőrzése

Belső-Somogy értékeinek megőrzése

Házi komposztálás népszerűsítése Várdán Projekt

Magyarország Megújul, Széchenyi Terv, Európai Únió