Égerfa az év fája 2009. éven

Égerfa az év fája 2009. évÉgerfa ritkán jégerfa (növ., Alnus Tourn.), a nyirfafélék fái és cserjéi hosszukás, kerekded vagy szívalaku, fogass vagy fürészes levelekkel nyeles rügyekkel, egylaki, barkás virágokkal s a tűlevelüek tobozára emlékeztető tojásdad gyümölccsel, mely a következő tavasz vége feléig a növényen mard.

Magva zászlótlan, 15 faja Afrika és Ausztrália kivételével, elszórva (hazánkban 4 faj) terem s rendesen lombosodás előtt virágzik. Leggyakoribb fajai Európában: a fekete enyves vagy mézgás E. (A. glutinosa L.), viz mellett egész Európában él; törzse vén korában repedezett, táblaalaku darabokban leváló, feketés kéreggel födött, 4-25 m. magas. Hajtása kopasz, de fiatalon ragadós. Levele kerekded vagy fordított tojásalaku, fiatalon enyves, ragadós, kétszer fürészelt, végre egész kopasz, csak a visszájának a szöglete marad prémes. Van sallangos levelü (var. laciniata) fajtája is.

Az égerfa terméseBárkája ősszel keletkezik, kitelel, lilabarna, fürtös helyzetü, kinyilás előtt merev, tavaszkor megnyulik, vörösbarna. A nedves, húmusos földet szereti, azért a folyóvizeknek hüséges kisérője, Németország É-i részén, néhol hazánk kis és nagy Alföldjén is sajátszerü mocsarat borít (l. Égerfás-moocsár). Jó földben 80-100 esztendős is lesz.

Nagy és soká tartó sarjeresztő képessége van, nevezetesen a tőkéjének, ellenben gyökérhajtása alig van. Fája puha, könnyen hasad, kemény, meglehetős durva, frisségben levágva sárgapiros, megszáradva világos rozsdapiros, a vizben nagyon, a szárazon kevésbbé tartós. Betegség nem igen bántja, de a szél gyakran letöri, valamint a csőrös bogarak lárvája is pusztítja.

Az égerfa leveleFáját vizi építkezéshez, vizvezető csöveknek, facipőnek, karónak, lapátnak, szivarládának, különösen pedig tüzelőnek használják. Velence és Amsterdam csaknem teljesen égerfa-cölöpön épült. Bútor s egyéb eszköz készítésére is alkalmas, szépen kidolgozható és simítható, habár az ilyen bútorba a szú könnyen beleesik, de a poloska sohasem. Facsomora a nyifáénál meg a szilfáénál alig rosszabb, az esztergályos meg az asztalos gyakran használja, kérgével Szlavóniában és Oroszország némely vidékén cserzenek, alkalmilag festenek.

Magvával télen egész sereg magevő madár táplálkozik, például a csiz meg a tengelic. A fehér vagy hamvas E. (Alnus incana L.) hajtása mindig szőrös, de nem ragadós, levele széles elliptikus, kétszer fürészelt, eleinte egészen, végre csak a visszáján szürkés molyhu. Kérge ezüstszürke, sima.

Szisztematikailag nevezetesebb a havasi v. zöld E., Nyirégerfa, v. Luthervessző (Alnus viridis DC., Betula viridis Chaix, B. alpina Borkh., B. Alnobetula Ehrh., Alnaster viridis Spach.), mert a magva zászlós, tehát az E.-tól a nyirfához vezet. Közép-Európa havasainak csócsain, helyenként hazánkban is a törpe fenyőt helyettesíti. Vas vármegyében egész a hegyek tövébe és völgyébe leszáll.

Megjelenés éve: 

Házi komposztálás népszerűsítése Várdán Projekt

Magyarország Megújul, Széchenyi Terv, Európai Únió