Rókák kukáznak a belvárosban

Az ember közelében a megélhetése érdekében jelenik meg a vad

A veszettség elleni vakcinázásnak is köszönhetően az utóbbi években megháromszorozódott a rókák száma Somogyban is. Annyira elszaporodtak a rókák, hogy több példány kiszorul az erdőkből, és a lakott területekre is beköltöznek élelmet keresve. Egyre gyakrabban tűnnek fel a falusi tyúkólak, az elhanyagolt udvarok, a városok kukásedényei környékén és minden olyan helyen, ahol valamilyen táplálékot találhatnak.

? Élelem híján bejárnak a lakott településekre kukázni a rókák ? mondta Lövey László, az Állat-egészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás igazgatója. ? Az önkormányzat feladata, hogy az elszaporodott ravaszdikat befogassa vagy kilövesse. Egyébként ? tette hozzá Lövey László ? nemcsak a róka, hanem a borz, a mosómedve, sőt a vaddisznó is közelít az emberhez. Amelyik vad képes alkalmazkodni, a megélhetése érdekében legyőzi a félelmét.

? Jogszabály írja elő, hogy lakott területen tilos vadászat céljából fegyvert használni ? mondta Simon Pál, a megyei vadászati főfelügyelő. ? Különleges esetekben, mint a rókák elszaporodása, a rendőrség kiadja az engedélyt. Ez azonban rendkívül szigorú feltételek-hez kötött.

Szinte minden adatot tudni kell arról a személyről, aki a végén esetleg lőni fog. Faluhelyen könnyebb helyzetben vannak, mert a faluszélen a vadászok el tudják állni a ravaszdi közlekedési útját, és terítékre tudják hozni. Sűrűbben lakott területeken, városokban nehezebb a helyzet. A kihelyezett csapdákba előbb megy bele a kóbor kutya, macska, mint a róka. Jelenleg inkább valami módon távol kellene tartani a várostól a rókákat. Ha a kölykökkel együtt elhagyják az elbolhásodott kotorékot ? ez júniusban várható ?, még nehezebb lesz a ritkításuk.

Várdán három éve lövetik a rókákat. Tavaly szeptember óta több mint harminc darabot hoztak terítékre, de Varga András polgármester szerint nem csökken a számuk. ? Hatósági engedélyek birtokában a hivatásos vadászunk lövi ki a rókákat ? mondta a polgármester. ? A tetemeket az állat-egészségügyi állomás munkatársai szállítják el és vizsgálják meg. A három év alatt összesen mintegy hetven rókát lövettünk ki, de tegnap is érkezett újabb bejelentés. Az engedélyek beszerzése sem kis feladat, ám ennél nehezebb olyan vadászt találni, aki vállalja lakott területen belül a pontos lövést.

F. Szarka Ágnes, 2008. 3. 18.

Hírlevél és Sajtóanyag: 

Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése

Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése, Széchenyi 2020

Háziorvosi alapellátás fejlesztése Somogyjád, Várda és Alsóbogát településeken

Háziorvosi alapellátás fejlesztése Somogyjád, Várda és Alsóbogát településeken

Többfunkciós közösségi tér/szolgáltató központ létrehozása Várdán

Többfunkciós közösségi tér/szolgáltató központ létrehozása Várdán, Széchenyi 2020

Belső-Somogy értékeinek megőrzése

Belső-Somogy értékeinek megőrzése

Házi komposztálás népszerűsítése Várdán Projekt

Magyarország Megújul, Széchenyi Terv, Európai Únió