V. Önkormányzati Hírlevél - Várda, 2008.

Kedves Várdaiak!

A mai Hírlevél célja nem csupán az önkormányzati hírek, a konkrét események, tájékoztatások közreadása, hanem egy, Várda jövőjét alapjaiban befolyásoló kérdés körülírása, a folyamat megvilágítása és bemutatása is.
Ez a kérdés pedig nem más, mint a rendezési és településfejlesztési tervünkben jelentős hangsúllyal megfogalmazott terv, egy termálvízre épülő üdülőövezet kialakításának kérdése. Az ügy aktuális, mert előkészítése abban a fázisban van, amelyből még lehet Várdának akár ?Kánaán? is, de előfordulhat, hogy az ügyet véglegesen el lehet felejtenünk. Ezt a témát én tartom annyira fontosnak és jelentősnek, hogy most megvilágítsam Önöknek lépésről-lépésre, hogy hogyan juthatunk el a célig. Lássák azt is, hogy addig is mennyi, de mennyi akadály vár még megoldásra.
A témát nem csak a fontossága miatt, hanem aktualitása miatt tárom most a nyilvánosság elé. Ugyanis terjengnek hírek, igazságok és féligazságok, amelyeket szerencsés lenne egyértelműsíteni és tisztázni. Megpróbálom közérthetően és tényszerűen bemutatni az utat az ötlettől az esetleges megvalósulásig. Kitérek a terv várható hatásaira, és arra is, hogy megvalósulása esetén az egész falura látványos és kézzelfogható fejlődés várhat. Olvassák figyelmesen a mai Hírlevelet is.

Tisztelettel: Varga András

Rendezési tervről

A Virányi Építész Stúdió elkészítette a rendezési terv munkaanyagát, amelyeket a törvényi előírásoknak megfelelően a szakhatóságoknak illetve a szomszédos települések Önkormányzatainak véleményezésre megküldtünk. 45 napjuk van a véleményezésre, kérdéseik, kifogásaik megfogalmazására. Van, aki már a tervvel kapcsolatos támogató javaslatát visszaküldte címünkre. Természetesen a szakhatóságokat már a munka kezdetekor értesítettük, a rendezési terv módosításával kapcsolatos elképzelésekről. A legnagyobb körültekintéssel természetesen a Bio-massza erőmű létesítésével kapcsolatos kérdésekben kellett eljárni. Ma úgy tűnik, hogy ezzel kapcsolatosan jogszabályi, törvényi akadályok nincsenek. A kiszemelt terület és technológia minden környezetvédelmi, biztonsági, szakmai elvárásnak megfelel. A megvalósítása a terveknek megfelelően, időarányosan jól áll. A kétmilliárdos beruházás várható előnyeiről a korábbi Hírlevelekben írtam már. Többen számítanak itt létrejövő munkahelyre, ami napról-napra reálisan megvalósíthatónak tűnik. Bővebb információt a beruházással kapcsolatban majd a beruházótól kaphatunk a májusi lakossági fórumon.

A rendezési terv módosításának szükségességét az alábbiakkal indokoltuk:
- ?Várda csökkenő tendenciájú demográfiai statisztikájának megállítására a település Önkormányzata szeretné a népességet megőrizni és fokozni a település iránti érdeklődést. Ezért törekszik arra, hogy a település fejlődését elősegítve, a településen élők számára komfortosabb, urbánusabb életvitel lehetőségét teremtse meg, javítsa a település környezeti állapotát. Igényesebb közterülettel növelje a település vonzó képességét. Telekalakítási, építési lehetőséggel, új fejlesztési-beépítésre szánt területek kijelölésével próbálja megőrizni lakosságát, építési lehetőség kínálatával várja és fogadja a betelepülni szándékozókat, valamint munkahelyteremtés lehetőségére is biztosítson helyi kínálatot. Az építési lehetőségek szabályozására készül a település szabályozási terve.?
A terv két jelentős beruházásra épül.

A másik jelentős beruházás, amely még nagyon a megvalósulás elején tart, egy termálvízre épülő üdülőtelep kialakítása a termálkút környékén. Ezzel együtt sor kerülhet a sertéstelep rehabilitációja is.
Az ötven éven felüli várdai lakosok még emlékezhetnek arra, hogy 1962-ben Várda határában a Mol jogelődje kőolajkutató fúrásokat végzett. A négy kísérletből egyik helyen földgázt, a Matolay-kripta mellett pedig termálvizet találtak. A két kutat bekerítették és kitörésgátlóval látták el.
A gázkút történetét ismerik.

A termálkútról pedig időközben kiderült, hogy valójában nem is termálkút, hanem meddő szénhidrogénkútnak lett minősítve és az MCS-16-os jelet kapta. A kút állami tulajdonban van. Újranyitása kb. 15-20 millió forintba kerül.
2005-ben kaptunk ajánlatot először a kút hasznosítására. 2006-ban szakértői jelentés készült (az Önkormányzat komoly anyagi hozzájárulásával) ? ami alapján jogosan feltételezhetjük, hogy az igali termálkúttal szinte megegyező, 65-71 fokos termálvíz található a kútban.
Erre a szakértői véleményre alapozva, tárgyaltunk egy budapesti befektetői csoporttal, akik olyan együttműködést ajánlottak, hogy a milliárdos közös beruházásban a községnek a kúttal és a körülötte lévő területtel kell beszállni. A beruházás finanszírozása, a pénzügyi háttér megteremtése pedig az ő feladatuk lesz.

Ezzel az ajánlattal érkezett meg az írásos szándéknyilatkozatuk. Mi ennek megfelelően terveztettük úgy át a rendezési tervünket, hogy egy estleges üdülőövezetnek jogi akadálya ne legyen.
Az előkészítés folyamán érkezett a Dél-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Hatóságtól egy olyan észrevétel, hogy az ő tudomásuk szerint az MCS-16 kút vízhőmérséklete csak 28,5 fokos.
Az észrevételt elküldtük a geológiai szakértőnek, aki pedig a korabeli kútkönyvek, fúrásnaplók és a helyszíni vizsgálatai alapján megerősítette korábbi szakvéleményét, hogy a várdai víz 65-71 fokos és gyógyvíz minőségű!
A beruházó az egymásnak ellentmondó vélemények ellenére is vállalja a kút megnyitásának költségét és rizikóját. A Képviselő-testület pedig úgy döntött, hogy kéri a Magyar Államtól a kút tulajdonjogát!
A kút tulajdonjogát akkor kérhetjük, ha a körülötte levő föld tulajdonjogával is rendelkezünk. Számomra egyszerűen érthetetlen, hogy hogyan lehetett az állami tulajdon környezetét úgy magánosítani, hogy a kút megközelíthetetlen. A 052/8 helyrajzi számú szántó tulajdonosainak írásban, testületi határozattal megerősített ajánlatot tettünk egy korrekt, aranykoronában történő elszámolással lebonyolítandó földcserére. Úgy gondoljuk, hogy aranykoronában történő elszámolással egyik felet sem érheti hátrány!
?Az aranykorona, a földminősítés értékszáma, a mezőgazdasági földterületek területegységére jutó tiszta jövedelem kifejezésének értékjele, 1875 évi pénznemben kifejezve?
/Közgazdasági lexikon/

Meggyőződésem, hogy korrekt ajánlatot tettünk, melyre írásban várjuk a választ. A választól függ a kút tulajdonjogának illetve a vízjogi engedély megszerzésének időpontja. Ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy a tervezett beruházás mikor kezdődhet meg. Elsők leszünk-e a környéken vagy a termálvízzel ?csak? üvegházakat fűtünk, ha olyannyira elhúzódik az előkészítés. Ugyanis, ha a környéken előbb megépül egy hasonló Wellness-üdülőtelep, már nem lesz értelme Várdán építeni egy újabbat.
A leírtakból, úgy gondolom, kitűnik, hogy ennél a tervezett beruházásnál felesleges bárkinek is a befektető nagyvonalú földvételi ajánlatára várnia. Ajánlatot nem tesz a területre, elég nagy kockázatot és anyagi terhet vállal a kút újbóli megnyitásával. A befektető partnere kizárólag az Önkormányzat.

A földterületre a községnek van égető szüksége, melyet szerintem földcserével sikerülhet megoldanunk. Amennyiben így nem megy, akkor, más megoldáson kell gondolkodni, de a kút megnyitását meg kell oldanunk. A működő termálkúttal, illetve a ráépülő üdülőtelep kialakításával valóban vonzóvá tehető Várda! Biztos vagyok abban, hogy az ingatlanok felértékelődnek, a lakosságszám végre növekedhet. Új munkahelyekről, az adóbevételről ne is beszéljünk.

Kedves Olvasó!

Itt tartunk most, ez a jelenlegi helyzet. Mindent megteszünk azért, hogy a község javára ez a beruházás megvalósulhasson. Azért tartom szükségesnek a folyamat bemutatását, hogy megérthesse mindenki, akit érdekel. Láthatják, hogy semmi sem egyszerű, semmit sem adnak ingyen!

A termálkincsre épülő Welness központ létesítését részletesen bemutattam. Ez a tájékoztató, része annak a folyamatnak, amelyet az elmúlt Hírlevélben elkezdtünk. A Kistérségi Gazdasági tervbe ajánlott várdai projekteket vettük számba legutóbb.
A fejlesztések tervezésekor számba vettük még a falubusz esetleges cseréjét is, amelyre hamarosan pályázatot nyújtanak be. Az autóbuszvárók és a buszöblök felújítására sajnos nem pályázhatunk. A pályázati kiírásnak sajnálatos módon nem felelünk meg. Pályázati pénz nélkül is szeretnénk azonban megoldani a fonyódi út melletti, mára idejét múlt buszvárók cseréjét. Bízom abban, hogy ez a tervünk az év második felében megvalósul.

Az újtelepi játszótér hamarosan teljesen elkészül. A napokban helyére kerül a csúszda, megérkeztek a méretre gyártott focihálók és a napokban elkészül a kerítés is. Még elhelyezünk egy mászóhálót és tornagyűrűket, és úgy gondolom, színvonalas, kulturált játszótér, pihenőpark épült. Legyen benne sok örömük és kérem, vigyázzanak rá!
Vigyázzanak a rendre, a környezetre és a berendezésre is. Sajnálatos módon azt kell tapasztalnunk, hogy újabban a közterületekről egyre több tárgy tűnik el.

A bekötőút mellett, a gémeskútnál felállított lovas szekér alkatrészeit, a ?lőcsöket?, az ?első saroglyát?, a tengely vasalkatrészeit ellopták. Lába kelt az ágasfának is, amellyel a gémeskutat szerettük volna felújítani. Valakinek szúrta a szemét a szoborparkban Csikós Nagy Márton szobrának, az ?Erdő Szellemének? vaskoronája is. Megpróbálta lefeszíteni a rögzített koronát, de nem sikerült teljesen ? így megrongálva a helyén maradt. Felháborító!
Kérem Önöket, legyenek éberek, figyeljenek és lépjünk fel közösen a rongálókkal szemben!

Közmunkáról

Sajnálatos módon az aktív korú munkanélküliek aránya Várdán tovább nőtt, már 15% felett van. Sovány vigasz, hogy a kistérségben ez az arány az egyik legkedvezőbb!
A kistérségi közmunka programban hárman dolgozhatnak és mindössze egy fő /Friszt Csaba/ közhasznú dolgozó foglalkoztatását támogatja a Munkaügyi Központ. A 2 aktív korú segélyezett női munkavállalót közcélú munkára 6 órában foglalkoztatjuk 2-3 hónapig, amíg a fizetésükre támogatást kapunk.
Pékó Jenőt alkalmi munkavállalói könyvvel konkrét kőműves munkák elvégzésére foglalkoztatjuk. Elvégezte a hídátereszek betonozásait, az Ady utcai járdapótlást és egyéb kőműves munkákat.
Április 14.-től induló, a vasúttal közös közmunkaprogramban sikeres pályázat esetén újabb 3 fő felvételével számolunk. Kizárólag aktív korú, segélyezett munkavállalók felvételére kerülhet sor.

A szennyvízszámlákról

Nagyon sajnálatos dolognak tartom azt, hogy lakóhelyünk egyik komoly vívmánya, a teljes csatornázottság kiépülése nem csupán örömet, hanem döntően bosszúságot okoz többeknek.
Még legalább másfél évig a két szolgáltatóval kell együtt élnünk, mert kötnek a szerződési kötelezettségeink!
Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a DRV és a Somogyvíz KFT együttműködésében esetenként tapasztalható információs zavarok negatív következményeit a lakosság viselje. A ritkuló vízóraleolvasások, a hiányos adatszolgáltatás, a félévenkénti valós fogyasztáson alapuló végszámlák miatt pontatlan és magas résszámlákat kell fizetnünk havonta. A gondok orvoslására a szennyvízfórumon az a döntés született, hogy segítünk a lakosságnak a vízórák házi leolvasásában, és így minden fogyasztó a tényleges vízfogyasztása után, nem pedig a becsült adatok alapján fizetheti a havi előlegszámláját.
Ebben partner a Somogyvíz KFT vezetése is. Hamarosan /egy héten belül/ valamennyi háztartáshoz eljuttatunk nyomtatványokat, amelyeken a leolvasott vízóra állását jelenthetik az Önkormányzat felé.
Gyűjtőládákat helyezünk ki a két boltban és az Önkormányzatnál, ahova az óraállásról készült adatlapot bedobhatják. A vízórák leolvasásában társadalmi munkában közreműködik Bek József ? így mindenkitől beérkezhetnek a tárgyhónap huszadikáig a pontos adatok a vízfogyasztásról. Így nem lehet tévedés, nem lehet túlszámlázás.
Ez volt a szennyvízfórum kézzelfogható eredménye. Hamarosan postázzuk a tájékoztatót és az adatlapokat.

Hírek röviden

- A katolikus templom süllyedése miatt átépítettük a vízlevezető árkot az Önkormányzat épülete előtti szakaszon. A szakszerű és szemre is szép munkát Csizmadia Attila vállalkozása építette.
- A tavaszi lomtalanításra 2008. május 20.-án, kedden kerül sor Várdán. Zöldhulladék szelektív gyűjtésre pedig május 14.-én kerül sor. Közvetlenül az akciók előtt még emlékeztetni fogjuk Önöket, hogy ne feledkezzenek meg róluk.
- A DRV értesíti a lakosságot, hogy 2008. április 9.-én 900 órakor a helyi vízműnél a tároló karbantartását, fertőtlenítését végzik. A munkálatokkal kapcsolatos esetlegesen előforduló vízminőségi és mennyiségi problémákért szíves elnézésüket és megértésüket kérjük.
- Udvaros Károly falugazdász tájékoztatja a lakosságot, hogy május 15.-éig rendszertelenül tartózkodik Várdán. Ittlétéről telefonon érdeklődjenek.

Vasútállomásról

A napokban Várdán jártak a MÁV Pécsi Üzemigazgatóságának munkatársai, a vasútállomás sorsáról egyeztettünk. A vonattal utazók tapasztalhatták, hogy minden mozdíthatót, még a várótermi padokat is elvitték a MÁV munkatársai. Sajnos fosztogatók is garázdálkodtak az épület hátsó felében.

Az állomást felújítjuk, helyreállítjuk. A MÁV a peronvilágítást augusztus végéig helyreállítja úgy, hogy minden vonatérkezés előtt fél órával mind az 5 kandeláber világítani fog. A jelenlegi pislákoló világítás oka az, hogy a két fénysorompó túl sok áramot használ és a többletenergiát a jelenlegi óra nem bírja el. Óracserével, házon belüli szerelvényezéssel a MÁV megoldja a peronvilágítást. Szemetes edényt is elhelyezünk az állomáson, mert azt is elvitte a MÁV. Az állomás környezetét egyébként a vasúttal közös közmunkaprogram keretében tesszük rendbe, majd folyamatosan gondozzuk. Távolabbi célként megegyeztünk abban is, hogy a megállóhely áthelyezési igényünket a bekötőút melletti területre az üzemigazgatóság támogatja. Hosszú folyamat ez, de kezdeményezzük a MÁV felé, hogy hosszútávon ez lenne az utasok és a MÁV érdeke is.

Hírlevél és Sajtóanyag: 

Magyar Falu Program

Magyar Falu Program

Várda-Magyaregres összekötő út építése

Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése

Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése, Széchenyi 2020

Háziorvosi alapellátás fejlesztése Somogyjád, Várda és Alsóbogát településeken

Háziorvosi alapellátás fejlesztése Somogyjád, Várda és Alsóbogát településeken

Többfunkciós közösségi tér/szolgáltató központ létrehozása Várdán

Többfunkciós közösségi tér/szolgáltató központ létrehozása Várdán, Széchenyi 2020

Belső-Somogy értékeinek megőrzése

Belső-Somogy értékeinek megőrzése

Házi komposztálás népszerűsítése Várdán Projekt

Magyarország Megújul, Széchenyi Terv, Európai Únió