2018. október 25. csütörtök

Kerékpártúra és levendulaszüret

Mozgalmas hétvégén vagyunk túl. Nyárköszöntő kerékpártúrát szerveztünk 16-án szombaton a Deseda-tó körül. Az eredetileg 22-23 km-re tervezett útvonalból végül 42 km lett, de lelkesen és kitartóan teljesítettük a távot. A sok eső miatt járhatatlanná vált Várda - Magyaregres földút miatt Juta - Kaposfüred felé kellett kerülnünk, hogy körbekerekezhessük a Desedát. A túrát felkészülésnek szántuk az augusztus végi balatoni bringatúrához. Minden érdeklődő derekasan teljesített, a nyár végén irány a Balaton!
Vasárnap Kőröshegyre hívtuk a portaszépítőket jutalomutazásra a levendulaszüretre. Ahhoz, hogy érdekeset, tartalmasat lássunk, nem feltétlenül szükséges a világ végére utazni. A levendulaszüret mellett láttuk Balatonföldváron a Magaspartot a kilátóval, voltunk a kikötőben vitorlás és yacht nézőben, Kőröshegyen a Szent Kereszt műemlék templomban, valamint Szőlősgyörökön Trunkó Ferenc borászatában, ahol igazoltuk, hogy igaz a "három híres szó", a Trunkó bora valóban nagyon jó! Tartalmas, szép nap volt a 17-e is. Folytatása az ősz folyamán, illetve jövő év tavaszán várható.

Kategória: 

Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése

Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése, Széchenyi 2020

Háziorvosi alapellátás fejlesztése Somogyjád, Várda és Alsóbogát településeken

Háziorvosi alapellátás fejlesztése Somogyjád, Várda és Alsóbogát településeken

Többfunkciós közösségi tér/szolgáltató központ létrehozása Várdán

Többfunkciós közösségi tér/szolgáltató központ létrehozása Várdán, Széchenyi 2020

Belső-Somogy értékeinek megőrzése

Belső-Somogy értékeinek megőrzése

Házi komposztálás népszerűsítése Várdán Projekt

Magyarország Megújul, Széchenyi Terv, Európai Únió