IV. Önkormányzati Hírlevél - Várda, 2012.

Kedves Várdaiak!

A megyei napilapot olvasók az elmúlt időszakban rendszeresen találkozhattak Várdáról szóló hírekkel a Somogyi Hírlap hasábjain. Érezhető, hogy megnövekedett az érdeklődés településünk iránt. Lehetetlen nem észrevenni a Várdára tartó különjárati buszokat, vagy az autóbuszra váró csoportokat. A Szász-kastély látogatók előtti megnyitása, illetve településünk rangja, meglévő jó híre a magyarázat a megnövekedett érdeklődésre. Az érdeklődő turistákkal együtt érkeztek az újságírók.
A megnövekedett forgalom felértékelte Várdát. A rendezett virágos falukép, a Madárbarát Mintakert, a volt posta épületében található kiállítások, a templom és környezete, sok ember számára érdekes. A közmunkában létrehozott új utcabútorok, hídkorlátok ? valamint a hamarosan induló falusi iskolai programok, az aktuális Madarak és Fák Napja mind-mind alapot szolgáltatnak az érdeklődésre. Természetesen nem úgy terveztem, hogy a várdai lakosság elsőként a Somogyi Hírlapból értesüljön a volt ?kisabérti? harang előkerüléséről, vagy a templom felújításának megkezdéséről, vagy akár a várdai patak feletti híd korlátainak egyedi megújításáról /amelynek a terveit már több településről elkérték, ugyanúgy, mint egykor a buszvárókét/ - hanem a májusi Hírlevélben terveztem a hírek részletes közreadását. A mai Hírlevél közreadásával megvártuk május 11-ét. Ezen a pénteki napon tartotta ugyanis a térségi területfejlesztési pályázatok eredményhirdetését az uniós vidékfejlesztési pénzeket kezelő Leader egyesület Újvárfalván. Itt, ezen a fórumon kaptuk kézhez a döntési határozatokat /amelyeket a napokban a Somogyi Hírlap is közölt/. Jó hírem van, mert sikerült viszonylag jelentős összeget /2,4 millió forintot/ nyerni térfigyelő kamerarendszer kiépítéséhez Várdán. Egy másik pályázaton pedig falunapi közösségi rendezvényre is nyertünk 740 ezer forintos támogatást. Ennek köszönhetően az idén nem marad el a falunap. Akkor, ott péntek este, a határozatok átvételekor még nem sejtettem, hogy milyen nagy jelentőségű és mennyire aktuális fejlesztéshez nyertük a támogatást a térfigyelő kamerák kiépítésére. Biztosan értesült már mindenki arról, hogy péntek éjjel a Fő utcára készített és újonnan elhelyezett virágtartókból és a régebbiekből, valamint a porták elől is ellopták a frissen kiültetett gyönyörű parasztmuskátlikat. Így szombaton a környező településekről a Kistérségi Madarak és Fák Napja rendezvényünkre érkező mintegy 150 fős vendégsereget a csupasz illetve megcsupaszított virágládák fogadták a színpompás virágok helyett ? végig a Fő utcán. Megdöbbentő és felháborító, ami történt! Szégyellje magát, aki ezt tette! Mindent megteszünk, azért hogy az elkövető(k) kiléte kiderüljön, és ne maradjon ez a szégyenteljes tett következmények nélkül!
Az élet nagy rendező. A mai Hírlevél végre lehetett volna egy pozitív bizakodó hangvételű kiadvány, hiszen annyi örömteli és hírértékű dolog történt az elmúlt időszakban, hogy lehetne okunk egy kis bizakodásra is, de most ez a barbár tett mindenképpen a Hírlevél elejére kívánkozik. Elszomorító és megdöbbentő, hogy nálunk Várdán ez megtörténhetett. A lehető leghasznosabb pályázatra nyertünk támogatást, amelyet a lehető legrövidebb időn belül megvalósítunk. Amennyiben éjjel-nappal kamerák figyelik majd az utcákat, közterületeket ilyen esetek már nem fordulhatnak elő. A mai Hírlevélben a továbbiakban már ezzel a témával nem kívánok foglalkozni. Szerencsére van egyéb, más, és pozitív hírértékű információnk is, amelyet közreadhatunk.
Olvassák figyelmesen!

Tisztelettel: Varga András

Hírek

- A Kaposvári Kistérségi Társulás anyagi támogatásával ismételten Kistérségi Madarak és Fák Napja rendezvényt szerveztünk május 12-én szombaton Várdán a Madárbarát-településen. A korábbi évekhez hasonlóan immár hatodik alkalommal a kistérségi iskolák és Kaposvár diákjait hívtuk Várdára vetélkedőre. Hét csapat versenyzett, akik nagy örömmel és szorgalmasan készültek Várdára. Az idei rendezvényt, a korábbi költségvetés feléből valósítottuk meg. Saját pénzt - az ismert okok miatt ? ezúttal nem tudtunk biztosítani. A lebonyolítás teljes költségét, így a Kaposvári Többcélú Kistérségi Társulás támogatásából oldottuk meg. Szó szerint az történt, hogy addig nyújtózkodtunk, ameddig a takarónk ért! Ez volt az egyetlen oka annak, hogy ezúttal elmaradt a várdai gyerekek számára korábban minden alkalommal biztosított egységes pólók vásárlása.
A vendéglátást is szerényebben, a Pek-Snack látványpékség termékeiből és a Kapos ? COOP Zrt. támogatásából oldottuk meg. Ezúton is köszönjük támogatásukat! A szerény költségvetés ellenére is egy jó hangulatú, pörgős és sikeres rendezvényt szerveztünk az érdeklődő gyerekeknek, felnőtteknek. Ezt a visszaigazolások, a gratulációk alapján mondhatom. Köszönöm a rendezvényen helyi segítőként dolgozó várdai fiatalok és felnőttek munkáját, minden segítő közreműködését. A sorban már hatodik ilyen rendezvényünk is nagy sikert aratott a gyerekek, a tanárok körében egyaránt. Dicséret illeti a várdai iskolások csapatát, akik ugyan versenyen kívül indultak, de a dobogó közelében végeztek. Gratulálok!
A vetélkedőt a jutai csapat nyerte a kaposvári Környezetbarátok, illetve a Kaposfői iskola csapata előtt. Felkészült, okos, érdeklődő fiatalokkal találkoztunk Várdán. Köszönöm a segítséget, az együttműködést, a lelkes munkát a Madártani Egyesület kaposvári tagjainak, akik az egész szakmai részt önállóan szervezték. A Madarak és Fák Napja tiszteletére rendezett Kistérségi találkozón avattuk fel Csikós Nagy Márton somogysárdi szobrászművész legújabb szobrát, egy kanalasgémet ábrázoló műalkotást, amelyet egy várdai farönkből faragott ki és a szobrot ajándékba kaptuk. Köszönet érte!
Csikós Nagy Mártonnak ez már a negyedik munkája ami Várdán látható. A szoborparkban lévő gyökeres fából 1998-ban készített ?Erdő szelleme? mellett, a ravatalozó bejárata fölött látható Jézus szobor, az önkormányzat előtt álló bagolyszobor is az Ő munkája. Most egy kecses szép kanalasgém szoborral ajándékozta meg a települést. A szobrot a gyerekekkel együtt avattuk fel szombaton, de az avatást követően az Önkormányzathoz hoztuk át, mert túl kecses és könnyű a szobor és a talapzathoz még nem tudtuk rögzíteni. Hamarosan láthatják a Madárbarát Mintakertben.

- Ténylegesen megkezdődött a római katolikus templom felújítása. A felújítást tovább nem lehetett halasztani, mert az elnyert támogatás feltétele, hogy május 31-ig a munkálatokat be kell fejezni. Az előkészület, a tervek, az engedélyeztetés, a közbeszerzés sok időt vett igénybe, így tovább már nem volt halasztható a munkák megkezdése. Sajnos átmeneti nehézségekkel is jár a felújítás. A Madarak és Fák Napjára érkező tömegnek is kellemetlenséget okozott a földtúrás, az építési terület miatti nehéz közlekedés. A kellemetlenségek miatt mindenkitől megértést és türelmet kérek. Remélem az eredmény kárpótol majd bennünket a földkupacok kerülgetéséért.

- Lassan mindenki számára érzékelhető a ?START? közmunka hasznossága. Saját kivitelezésben tovább szépítjük a volt Posta épületét. Elkészült a terasz, illetve már láthatóak a Grátz Antal tervei alapján készült hídperemek is. A bontott téglából megépített hídperemek egyben virágtartók is, illetve korláttal ellátott változatban is készülnek. Elsőként a Fő utcában építjük meg a magán porták előtt, de minden tulajdonostól segítséget, anyagi hozzájárulást várunk. A téglánk nagyon fogy, ezért az előre jelzett cement és mész mellé, aki rendelkezik bontott téglával azt a segítséget is kérjük. Téglaszükséglet kb. 100-150 tégla hidanként. Minden tulajdonossal külön egyeztetünk. 2013 végéig minden utcában szeretnénk az egységes, dekoratív hidakat megépíteni. Elsőként a Fő utca elkészülte a fontos, ez gondolom mindenki számára elfogadható. Folyamatosan helyezzük ki az újonnan készült virágládákat, rendezzük és átépítjük a bekötőút mellett a volt gémeskút környékét, valamint a COOP-bolt melletti területet.
Itt folyamatban van a vízelvezető árok befedésének illetve egy új esztétikus buszváró építésének engedélyeztetése. Saját kivitelezésben, közmunkában építjük. A magunk által gyártott betonelemeknek köszönhetően van csak remény arra, hogy a Fonyódi közút mellett a Jókai utcától kiindulva a gyalogos járdát még az idén megépíthetjük.
Akkor, amikor ilyen nehéz helyzetben van az ország és mindenki saját bőrén érezheti a megszorításokat, nehézségeket ? minden fejlesztést, gyarapodást meg kell becsülni. Az általánosan nehéz helyzet miatt önkormányzati fejlesztési pályázatokra a közeljövőben nem lehet számítani. A térfigyelő kamerákra elnyert pénz a 2007-2013 közötti uniós fejlesztések tartalékolt vidékfejlesztési pénze, amelyre már jó egy éve pályáztunk. Az ország gondja most nem az önkormányzati pályázati lehetőségek bővítése, hanem az ettől súlyosabb gazdasági, társadalmi problémák megoldása. Ezért fontos az, hogy saját erőből, saját találékonyságra alapozva szépítsünk, fejlesszünk, amit csak tudunk. Az előrelépéshez mindenki erejére, találékonyságára és kétkezi munkájára is számítunk.

- Bérkaszálást a jövőben nem tudunk vállalni! A ?START?- munka egyik gyenge pontja, hogy üzemanyagra nem kérhetünk támogatást. Drága benzinnel nagy területen kaszálunk, komoly anyagi áldozatot vállalva. A visszaélések lehetősége miatt egyetlen közmunkásnak sem engedjük meg azt, hogy az Önkormányzati gépeket a munkaidő után is magánál tarthassa. Sok embernek van saját gépe, technikája, amivel bér- vagy szívességi kaszálást is vállalnak. Ezt a megoldást javasolom azoknak, akiknek gondot okoz a fűkaszálás. Köszönöm a megértésüket!

- Jó hírrel szolgálhatok a munkájuk végeztével Kaposvárról a lengyeltóti autóbusszal hazatérő várdaiaknak. A Kapos Volán legfelső vezetősége biztosított arról, hogy az Alsóbogátról érkező és a belső faluba is betérő autóbusz a jövőben betartja a menetrendet és biztosítja a csatlakozást az Újtelepre a lengyeltóti járattal 17:34-kor érkező utasok számára.
Saját tapasztalataim szerint is az ígéretet tartják. A bogáti busz bevárja a Kaposvárról érkezőt, így az utasoknak nem gyalog kell megtenniük a több mint 1 kilométert.
Kérem jelezzék, ha ebben változást észlelnek!

- A Vidékfejlesztési Minisztérium 2012 májusában lakossági felhívó kampányt indít, amely az osztatlan közös földtulajdonban levő termőföld tulajdonviszonyainak rendezését kívánja elősegíteni. Ennek értelmében a Magyar Állam átvállalja az osztatlan közös földtulajdon rendezésének költségeit, ha a tulajdonos az önálló ingatlan kialakítása iránti kérelmét legkésőbb 2012. június 1-ig benyújtja a körzeti földhivatalokhoz. A határidőt követően már csak saját költségen lehet a megosztást kérni.
A kérelemhez szükséges nyomtatványt az Önkormányzaton is lehet igényelni.
Javaslom, hogy minél többen éljenek a felkínált lehetőséggel.

Lélekharang

Régóta tervezzük, hogy a temetőbe lélekharangot állítunk. A ravatalozó mellé, a leendő urnafal szomszédságába képzeltük el. Amikor erről a tervünkről először írtunk a Hírlevélben, már akkor Nagy Imre bácsi jelezte nekem, hogy szívesen felajánlja az egykori Kis-Alberti harangot, amelyik hajdan az ő Kis-Alberti portájuk udvarán álló haranglábban volt a település harangja.
Várdára, a Meggyes utcába történő beköltözésükkor a harangot magával hozta és a padlásán tárolta. Sajnos Imre bácsi elhunyt és a hagyatéka lezárása után Jutában élő fia, Nagy László átadta a községnek a harangot. A Hősi Emlékmű harangjához hasonló nagyságú harang eredeti alkatrészekkel jelenleg felújítás alatt van. A közeljövőben, a Várda múltjához tartozó történelmi ereklyét, felállítjuk a temetőben egy hozzáillő haranglábra.
Azoknak a lakótársainknak, akik beköltözők Várdára és nem ismerik a falu történetét, ismertetőül leírom, hogy Kis-Albert, Kis-Alberti a középkorban önálló jobbágyfalu volt, ahonnét az ?50-es, ?60-as években a lakosság egy része beköltözött Várdára a Meggyes utcába, illetve Magyaregresre.
Az 1860-as években a Tevely család birtoka volt, mára a köznyelvben átalakulva Kisabérti dűlőként ismerjük. Így Kis-Alberti község több száz éves harangja szólalhat meg a jövőben a várdai temetőben.

Virágvásár

Várhatóan május 23-án, szerdán 18:00 órától a temető előtt egynyári virágokból virágvásárt rendezünk. Kapható lesz vinka, jégvirág, paprikavirág, büdöske, stb. és muskátli is. A vinkából sok virág lesz, és igazán versenyképes áron (60 Ft/tő). A többi virágot is a piaci ár alatt árulja a kertészet. Várjuk az érdeklődőket!

-  A viráglopások ellenére tovább virágosítunk. A ?START?- közmunkában dolgozó közmunkások kb. 15 000 virág- és zöldségpalántát nevelnek, amelyet folyamatosan kiültetünk illetve értékesítünk is. Zöldségpalántákat is értékesítünk versenyképes áron, karalábé palántákat ajánlunk fel lakossági értékesítésre. Érdeklődni Bogyai Lajosnál lehet.

- Ismét benevezünk az országos szemétszedési akcióba, amelyet a ?Te-Szedd? címmel hirdettek meg az országos szervek a környezetszépítés érdekében. Az országos akció időpontja 2012. június 2-a szombat. Szerencsére minket nem önt el a szemét, de akad bőven tennivaló a környezet szépítésben. Ezen a napon a volt posta udvarára hívjuk egy közösségi kikapcsolódásra a falu apraját-nagyját. Területrendezést, téglaválogatást szervezünk és szeretném, ha minél többen megnéznék a felújított volt Posta épületet a mai megújult állapotában. Megújultak a kiállítások, a vidéki látogatók ötlete alapján egy helyre kerültek a Virágos Magyarországért versenyen nyert okleveleink, díjaink. Szeretném, ha valamennyi várdai portaszépítő láthatná így együtt a környezetszépítésért kapott elismeréseinket, közös kitüntetéseinket. Új ajtók készültek, megújítottuk a teraszt és lassan kialakul a belső tér.
Június 2-án délelőtt tervezzük a tereprendezést, délután pedig a falu apraját-nagyját invitáljuk egy kerékpártúrára! A 4 évvel ezelőtti esőáztatta túrát szervezzük újra a Hársfa u. ? István domb, Kisabért, Meggyes u. útvonalon. 
Szép tájakon, a történelmi emlékek között /Kisvasút útvonala, Kis-Alberti falu volt területe, cigánytemető/ rácsodálkozhat minden résztvevő, hogy milyen szép környezetben fekszik Várda. A napról még részletes felhívást teszünk közzé!

- Megkezdődött a Falusi iskola szezonja. A megdrágult körülmények ellenére továbbra is jelentős az érdeklődés a várdai szálláshely iránt. Rövidebb időre ugyan, de több iskolából érkeznek 2-3 napos kirándulásra, kikapcsolódásra kaposvári és környékbeli diákok folyamatosan. Tisztelettel kérem a lakosság megértését és kérem azt, hogy figyeljünk rájuk, legyünk jó házigazdák.

- Egyeztetés alatt van egy újabb kastélylátogató túra várdaiak, illetve a Várdáról elszármazottak részére. A pontos időpontot hamarosan kijelöljük és szeretettel meghívjuk a falu lakosságát egy kastélylátogatásra, a Szász-kúria megtekintésére. Számítunk az érdeklődésükre.

Író-olvasó találkozó (frissítve)

Emlékeznek még arra az időszakra, amikor országos hírű írók-művészek jöttek Várdára? Moldova Györgytől kezdve Gyurkovics Tiboron át Kányádi Sándorig sok-sok neves művész járt Várdán 2001-től 2003-ig. Ennek már 10 éve. Hasonló rendezvényeket, politikamentes programokat szerveztünk ismét a várdai könyvtárban. Első vendégünk egy költő, egy neves határon túli személyiség, aki jelenleg a kulturális államtitkár, Szőcs Géza volt.
Szőcs Géza Magyar Művészeti Díjjal kitüntetett, József Attila díjas költő, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.
Május 24-én csütörtökön 18 órakor a Szász Endre könyvtárba vártunk minden verset, irodalmat, kultúrát kedvelő várdai polgárt. Szőcs Géza költővel Varga István irodalomtörténész, újságíró beszélgetett. Kizárólag versről, kultúráról, történelemről.

1. író-olvasó kép  2. író-olvasó kép  3. író-olvasó kép


Gyugyi búcsú

Ismét Gyugyra, búcsúra invitáltak bennünket. Azt érezzük, hogy a magas domb megmászása már egyre nagyobb gondot okoz a törzsutasoknak, így visszaesett az érdeklődés a program iránt. Ezért csak abban az esetben indítjuk a falubuszt, ha önköltséges alapon megtelik. Így a részvételi díj 500 Ft/fő.
A busz 19-én, szombaton 15:00 órakor indul Várdáról a 16:00-kor kezdődő szentmisére és kb. 19 órára ér vissza.
Érdeklődni, jelentkezni péntek 12 óráig az 589-008-as telefonszámon a hivatalban lehet.
Minimum 6 fő jelentkezése esetén indítjuk csak el a falubuszt.

Te szedd!

te-szedd kép


Ezt a napot úgy terveztük, hogy 9:00 órától kb. 12-ig tart a környezetépítés. Lesz szemétgyűjtés elsősorban gyerekeknek, gyerekes szülőknek, fiataloknak gereblyézés és területrendezés. Téglaválogatás, gerendák, bontott faanyagok válogatása, az árokpart rendbetétele, kaszálás, virág és növényültetés a felnőtteknek. Kinek-kinek erőnléte, kedve és munkabírása szerint. Úgy tervezzük, hogy ez egy valóban Önkéntes, közösségi nap lesz!
Számítunk a gyerekekre, akik érkezhetnek kerékpárral is és a település utcáit, tereit járva felderítik és begyűjtik a kisebb hulladékokat. Szerény jutalomra is számíthatnak. Számítunk a fiatalokra is. A programon résztvevők közül választjuk ki azokat az arra érdemes fiatalokat, akiknek felajánljuk, hogy Várda községet képviseljék különböző fesztiválokon, rendezvényeken, ahova sorozatban hívják településünket! Számítunk a portaszépítő felnőttekre, munkájukra és javaslataikra is!
Bemutatjuk az átalakított volt Posta épületet. Tekintsék meg a kiállításokat, nézzék meg, hogy saját erőből mennyit fejlődött az udvar. Közmunkában épült a kerítés, újult meg a terasz épülete, a kerekes kút. Nézzék meg 2004-től évente faluszépítésért, virágosításért kapott elismeréseinket, kitüntetéseinket ? úgy együtt, ahogy eddig még nem láthatták! A könyvtárban leselejtezett, de még jó állapotú illetve támogatásként kapott használható könyvekből ezen a napon könyvvásárt rendezünk 100 Ft/db egységáron! Ezzel a hamarosan kezdődő ünnepi könyvhetet köszöntjük.   Szeretné tudni, hogy nézett ki Várda 1826-ban? Ezen a napon közszemlére tesszük a muzeális és így felbecsülhetetlen értékű Várdát és Kis-Albertet ábrázoló térképünket. Ezen láthatja településünket Újtelep és a vasút nélkül, a Kis-Alberti házak helyét pontosan és megnézheti, azt is hogy melyik várdai család, hol kapott földet az 1946-os földosztás után.
Képzeletbeli történelmi utazás, a régmúlt Várdára a térkép segítségével. Csak ezen a napon lesz látható! A térkép 1,5X 2,5 méteres 24 elemből álló múzeális érték és páratlan! Csodálja meg!
A programot kizárólag jó idő esetén tartjuk meg!
Sajnos más időket élünk, mint korábban. A megnehezedett gazdasági helyzet miatt most közös főzésre, kondérozásra nincs fedezetünk. A munka végeztével azonban az egykori zsellérek, napszámosok kedvelt ételére friss kenyérből készült lilahagymás zsíros kenyérre, illetve a közmunkás lányok-asszonyok által megtermelt friss zöldhagymára szívesen invitálunk minden résztvevőt. Ebéd előtt egy kis kóstoló a földművesek, falusi emberek egykori jellegzetes étkéből biztosan jól fog esni! Kérem az érdeklődőket, hogy alkalomhoz illő ruhában és saját szerszámmal együtt jöjjenek. Nagy ellenségünk az eső, a rossz időjárás lehet! Rossz idő esetén dolgozni nem tudunk. A program szervezői a szemétszedéshez ígértek kesztyűt és zsákokat. Az elmúlt évben, időben megérkeztek és jó szolgálatokat tettek. Reméljük, az idény is ideérnek. Kb. 11-re fél 12-re tervezzük a délelőtti program zárását.
Délután 14 órára várjuk a gyerekeket, a fiatalokat és a kerékpározást kedvelő felnőtteket kerékpártúrára. A Faluháztól indulunk. Gyülekező a Faluháznál. A Hársfa utcán végig és innét viszonylag jó állapotú dűlőutakon közlekedünk.
Elkerekezünk az egykori MIR-kisvasút mellett a Tevely Josephina illetve Teveli Pongrácz egykori Kis-Alberti földbirtokosok valamikori portáik mellett, a volt Kis-Alberti lakóházak területén nagyon szép természeti környezetben.
Egy 4-5 kilométeres kör megtétele után a Meggyes utcán érünk vissza Várdára. Az edzettek, az egykori Kis-Alberti temető mellett délre fordulva Magyaregres perjési falurészén átkerekezve még további 3 kilométer megtétele után érkeznek vissza. Várunk minden érdeklődőt!

Hírlevél és Sajtóanyag: 

Magyar Falu Program

Magyar Falu Program

Várda-Magyaregres összekötő út építése

Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése

Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése, Széchenyi 2020

Háziorvosi alapellátás fejlesztése Somogyjád, Várda és Alsóbogát településeken

Háziorvosi alapellátás fejlesztése Somogyjád, Várda és Alsóbogát településeken

Többfunkciós közösségi tér/szolgáltató központ létrehozása Várdán

Többfunkciós közösségi tér/szolgáltató központ létrehozása Várdán, Széchenyi 2020

Belső-Somogy értékeinek megőrzése

Belső-Somogy értékeinek megőrzése

Házi komposztálás népszerűsítése Várdán Projekt

Magyarország Megújul, Széchenyi Terv, Európai Únió