Hírlevél

Várda Önkormányzat rendszeresen megjelenő hírlevele.

I. Önkormányzati Hírlevél - Várda, 2013.

Kedves Várdaiak!

Az idei év első lakossági értesítőjében egy számomra kedves nagyon régi verses jókívánságot osztottam meg Önökkel. Ezt teszem ezúttal is.

?Adjon az Isten minden jót, ez új esztendőben,
Dagadjon a fehér cipó fűzfa tekenőben.
Hús, kenyér, zsír, liszt legyen mindig bőven,
A patikát felejtsük el, ez új esztendőben.?

A köszöntőt Bank Lajos bácsitól, Hetes község köztiszteletben álló egykori iskolaigazga-tójától, neves néprajztudóstól hallottam és stílszerűen ezzel kívánok másodjára is minden olvasónak boldog új esztendőt!
Nem véletlenül választottam a régi paraszti világot idéző köszöntőt az interneten száz-számra fellelhető tréfás köszöntők helyett. Az élet, a körülöttünk és velünk történő esemé-nyek ugyanis egyre inkább a múltat idézik, a múltból lépnek elő. Korábbi évtizedek formái, gyakorlatai kerülnek ismét napirendre, új megvilágításba. Kórházak, iskolák államosítása, a járások ismételt kialakítása, a központi irányítás, az állami akarat erőteljes megjelenése, az önkormányzatiság megnyirbálása, stb.
A centralizálás, a központi irányítás erősödésének napról-napra tanúi, illetve valameny-nyien érintettjei vagyunk. Pár hónapja még a hulladékgazdálkodási törvényben megfogal-mazott egységes 3000 forintos tonnánkénti hulladékgazdálkodási díj várható következmé-nyei, illetve más közszolgáltatóknál bevezetésre kerülő ?vezetékadó? lakosságot érintő ha-tásait mérlegeltük, ezért aggódtunk, ma pedig napirenden van a központilag elrendelt 10%-os rezsicsökkentési kormányhatározat.
Attól tartok, hogy a közszolgáltatókra előírt korábbi kötelezettségek, a kormányhatáro-zatok hatásait, a 10%-osa rezsicsökkentés a kistelepüléseken élő lakosság komfortérzetét kevésbé tudja számottevően befolyásolni, javítani.
Természetesen üdvözöljük és örülünk minden hangulatjavító, pozitív lépésnek, de tisztán látjuk azt is, hogy a lakossági közhangulatra gyakorolt hatásait egészében kell vizsgálni.
Így a mai Hírlevélben az Önök tájékoztatására megfogalmazott információk minden igyekezetem ellenére sem adhatják meg egy gondtalan, pozitív hangulatú 2013-as évkezdés alaphangulatát. Ezt természetesen sajnáljuk, de a tőlünk független folyamatokkal szemben tenni nem tudunk. Olvassák figyelmesen, megértéssel a mai Hírlevelet.

Üdvözlettel: Varga András

X. Önkormányzati Hírlevél - Várda, 2012.

Kedves Várdaiak!

A mai Hírlevélnek már hetekkel ezelőtt Önökhöz kellett volna kerülnie. Amiért nem így történt, annak az az oka, hogy még nem születtek, születhettek meg azok az egyértelmű döntések, amelyek lakóhelyünk és az Önök életét is a jövőben nagy mértékben befolyásolják. A meghatározó jelentőségű változások az ?országátalakítás? következményei, a köz-igazgatás, az oktatásügy, a közszolgáltatások reformja, átszervezése nemcsak új, és más feladatokat, hanem további anyagi áldozatokat is követelnek az amúgy is csökkenő reáljövedelemmel rendelkező lakosságtól és a hovatovább teljesen elszegényedő önkormányzat-októl egyaránt. Ezért kell kivárni az egyértelmű helyzeteket, döntéseket, amelyekkel napról-napra szembekerülünk és küzdünk.
Párhuzamosan és egy időben jelentkezik az iskola és óvoda további sorsának rendezése, a közigazgatás átszervezésének napi gondjaival vagy a közszolgáltatásokat végző cégek jelentős áremelési igényei, amelyeket az új jogszabályokra, illetve a megnövekedett költségekre hivatkozva tesznek.
Egy héttel ezelőtt még azt kellett volna közzétennem, hogy 2013. január 1. után nem lesz iskolabusz, miután a kistérség megszüntetésével nem lesz központi támogatás. A diákok utaztatását nekünk kell megoldani. Ez szerencsére mára úgy módosult, hogy júniusig marad minden, egyelőre mégsem változik az eddigi rendszer. A napokban derült ki az is, hogy az iskolák államosítása során az idei tanév végéig csak a pedagógusok fizetését garantálja az állam, a technikai dolgozók bérét az önkormányzatoknak kell saját hatáskörben megoldani. Az állami elvárásoknak megfelelően hétfőn arról hoztunk határozatot, hogy az integrált iskolával az óvoda is állami fenntartás alá kerül, tegnap meg arról, hogy mégsem, az óvoda marad önkormányzati fenntartású.
Ezzel a két ténnyel illusztrálom az állapotokat, illetve igazolom az információközlők felelősségét, ami miatt a kiforratlan álláspontokat nem tesszük közzé!
Ez volt az oka a Hírlevél késésének. Napról-napra, sőt, azt sem túlzás állítani, hogy óráról-órára változhat a helyzet és kívánatos elkerülni azt, hogy egy-egy kiforratlan elképzelés felesleges indulatokat keltsen.
Ez az elvárás nem érvényesül a KVG-vel folytatott egyezkedésekkel kapcsolatosan. A sajtó természetesen közzétette a szemétszállítási- és hulladékkezelési közszolgáltatások várható drasztikus emelésének tervét. A többszöri egyezkedés a KVG-vel sajnos ezidáig még nem vezetett eredményre. Így a mai Hírlevél központi témájának a lakossági szemétszállítás mint kötelező önkormányzati közszolgáltatás további sorsáról az egyezkedésekről szóló információkat szánjuk, egyéb más fontos hírek mellett.
Olvassák figyelmesen és megértéssel!

Tisztelettel: Varga András

IX. Önkormányzati Hírlevél - Várda, 2012.

Kedves Várdaiak!

Az elmúlt héten újságíró járt Várdán. A Somogyi Hírlap jó tollú, neves újságírója egy sorozatot indított a megyei lapban, ahol annak jár utána, hogy mi lett az egykori nagyreményű tervekből. A sávolyi motor-ringtől a kaposvári Interspar árválkodó betonoszlopai után Várdán az érdekelte, hogy milyen a közhangulat, a lakosság hogy éli meg a Biogáz-üzem és a tervezett kertészet átadásának csúszását. A holland beruházóval nem tudott találkozni, így egy hangulatriportot készített Várdáról. Várdai érkezéséről ugyan tudtam, de az időpontról nem. Az árvácskák megérkezését követő napon jöttek Várdára, amikor a virágültetés, a Fő utcai tereprendezés sok embert az utcára szólított és találomra készített riportokat. Itt ezúton is köszönöm a nyilatkozók higgadt, reális véleménynyilvánítását a helyzetről kialakított véleményüket.
Kicsit tartottam a lakossági közhangulat negatív kritikájától, ugyanis az elmúlt időszakban tapasztaltam, hogy sajnálatos módon a közmunkára, a közmunkásokra, egyes személyekre olyan, több esetben sértő és igaztalan vélemények, minősítések hangzottak el az utcán, hogy az már becsületsértés határát súroló vagy meghaladó módon leszólt, leminősített egyes embereket.
Van ilyen vélemény is, néha jogos a kritika, de létezik reális helyzetértékelés is. Ezúttal ezek a vélemények voltak túlsúlyban, amit megnyugvással olvastam. Érhetné az önkormányzatot kritika, ha a környező településeken vagy a megyében gombamódra jönnének létre a munkahelyteremtő beruházások ? és mi tétován tűrnénk, vagy csupán szájtátva várnánk a lehetőséget. Ez történetesen pontosan fordítva igaz és ez így volt a kezdetektől. Jelenleg azzal tudunk segíteni, hogy levelet írok a kormánypárt országgyűlési képviselőinek, hogy járjanak közbe a minisztériumnál az ügyben, hogy a kormány biztosítson egy minisztériumi biztost a beruházásnak, aki az állam nevében konkrétan segítene a beruházónak. Történetesen egy olyan beruházónak, aki a saját pénzét fektette be, és kockáztatja! Teljesen logikus, hogy az ezer millió forintnál is több befektetett pénzét nem szeretné veszni hagyni! Itt egy konkrét eset, ennek a megoldásához kérek kormányzati segítséget ? ami véleményem szerint megjárhatna ennek a beruházásnak!
A mai Hírlevélben mindezt fontosnak tartottam elmondani, illetve más lényeges információkat is közreadunk. Kérem, olvassák figyelmesen.

Tisztelettel: Varga András

Oldalak

Magyar Falu Program

Magyar Falu Program

Várda-Magyaregres összekötő út építése

Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése

Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése, Széchenyi 2020

Háziorvosi alapellátás fejlesztése Somogyjád, Várda és Alsóbogát településeken

Háziorvosi alapellátás fejlesztése Somogyjád, Várda és Alsóbogát településeken

Többfunkciós közösségi tér/szolgáltató központ létrehozása Várdán

Többfunkciós közösségi tér/szolgáltató központ létrehozása Várdán, Széchenyi 2020

Belső-Somogy értékeinek megőrzése

Belső-Somogy értékeinek megőrzése

Házi komposztálás népszerűsítése Várdán Projekt

Magyarország Megújul, Széchenyi Terv, Európai Únió